- Ez egy értelműen pozitív.
- Biztos?
- Igen. Ne szomorkodj. Hisz nagypapa leszek! Te meg anyuka.
- De apa! Még csak 20 éves vagyok!
- Anyád is ennyi idősen szült!
- Az más…
- Miért?
- Mert neki voltál TE. De én azt sem tudom ki szerencsétlen gyerek apja!

20 évvel később

- Kicsim díjaznám, ha hazaérnél a nagyapád szülinapjára!
- Mikor van?
- Ma este hatkor. És pontos légy. Ismered öreganyád.
- Próbálok sietni. Szeretlek.
- Én is.

Valentina vagyok. Édesanyám, Abigél, apukámat nem ismeri. Vagyis tippjei vannak, de inkább nem osztja meg ezeket senkivel.
Eddigi életemet anyám feminista behatása alatt éltem. Anyám soha senkivel nem létesített olyan kapcsolatot apám után.
Szeretek anyámmal élni. Ugyanolyan fiatalos, mint 10 éve és én, ellentétben a régi osztálytársaimmal, sosem szégyelltem vele megjelenni bárhol. Imádok vele vásárolni, mert mindig igazat mond és a legreménytelenebb ruhadarabokban is látja a lehetségest.
A barátaimról is szeretnék némi ’bevezetést’ írni. (Egyébként ezt a napló szerűséget is csak anya miatt írom, ugyanis meg akarja ismerni a belső énemet.)
 A barátaim. Van elég sok haver, de igaz barátnőm csak kettő van: Vilma és Eszter. Velük még három éves korunkban kötöttem szövetséget, a játszótéren a házunkkal szemben. Vilmáék egy utcával lejjebb, Esztiék pedig a játszótér másik felével szemben laknak. Mindvégig egy óvodába és iskolába jártunk, most pedig egy helyen dolgozunk: egy lovas iskolában, ugyanis közös szenvedélyünk a lovaglás. Vilma és én oktatunk, míg Eszti hivatásos versenyző.
Ma is egy versenye van, amire megígértem, hogy elmegyek, de a nagypapámnak is ma van a szülinapja, mint kiderült, tehát ismét szorult helyzetben vagyok.
- Azt hittem elfelejtetted! Öt perc múlva Eszti jön! – tartott szemrehányást Vilma.
- Sajnálom! Muszáj volt kiöltöznöm – mutattam magamra, - ma van nagypapám születésnapja!
- Ó! Miért nem szóltál? Vettem volna az öregnek valami jó kis bort!
- Az kéne még. Így is féltékeny a nagyi Rátok! – nevettem el magam.
- Hm… tehát rájött Leti néni.
- Ez nem vicces! Tudod milyen!
- Tudom. Még mindig emlékszem az ötödikes nyarunkra!
- Ne is mondd! Egy teljes hónap a nagyanyámmal Kölnben. Ha ti nem jöttetek volna, akkor meghalok.
- De, legalább már meg volt a nyelvvizsgánk hatodikra.
- Nem is akár milyen áron! – fintorogtam és a pálya felé fordultam. Egy gyönyörű fekete csődör ügetett le éppen.
- Nem is tudtam, hogy Ádám is indul.
- Ő se, csak Jónás kiesett és neki kellett indulnia helyette.
- Tényleg, hogy van Jónás? – ez már csak azért is a kedvenc témám újabban, mert Esztivel rájöttünk, hogy van valami Jónás és Vilma közt, csak épp nekünk nem szólt még senki!
- Ádám szerint jól. Én nem látogattam meg nélkületek.
- Elégszer. Valld be!
- Nincs mit!
- De igenis van. Ez nem igazság, hogy nekünk nem lehetnek titkaink előtted, de neked lehetnek előttünk!
- Nana, csajok. Ennyire nem kéne rajtam veszekedni!
- Neked is, szia, Ádám. – nem hiszem el! Vilma megsértődött és most itt hagyott vele. Akiről tudja, hogy mennyire öljük egymást.
- Most megsértődtél? – ordítottam utána, de arra se vette a fáradtságot, hogy megforduljon.
- Mi újság hercegnő? Nincs jó kedved? Hm… hallom gonosz Bence elhagyott.
- Ádám ezt most hagyd abba! Bencével nem is jártunk! Egy buliban kavartunk és annyi.
- Akkor velem mért nem kavarsz egy buliban sem? – olyan közel hajolt, hogy a szempillái csiklandozták az arcom.
- Mert… - a legértelmesebb válasz, ami csak telt tőlem.
- Úgy látom, Eszti jön. – távolodott el. Végre felsóhajthattam és a pálya felé fordulva „biztonságban” lehettem.
Ádám apukájáé a lovarda, ahol dolgozunk. Ádám bátyja, Ákos, és én három hónapig jártunk, majd amikor szakítottunk ő elment Pestre, én meg itt maradtam. Ádám azóta a fejébe vette, hogy nekünk kavarnunk kell, mert benne megvan az a bizonyos Plusszá, ami a bátyjával szakítási indok volt. Én igazából nem ezért szakítottam Ákossal, hanem azért, mert az összes lehetséges tanítványával kikezdett. Ezt inkább nem reklámoztam, így a bizonyos Pluszra fogtam.
Ádám helyesebb volt, mint Ákos és korban is összeillettünk, míg Ákos 26, addig Ádám 21 éves. Egy ideig szerelmes is voltam belé, csak aztán úgy döntöttem, hogy Ákos sokkal inkább zöldágra lehet vergődni, mint öccsével. Tévedtem.
- Jó voltál csaj! – öleltem meg a felém igyekvő Esztit.
- Köszi. Mi a baja Vilmának?
- Rajtam vesztek össze. – húzta ki magát Ádám.
- Álmodik a nyomor. Na. – nézett rám kíváncsian Eszter.
- Jónásos téma. Mondtam, neki hogy vallja be végre. Erre megsértődött és kettesbe hagyott ezzel a… - jelentőség teljesen Ádámra néztem majd az órámra. – Basszus! Lekéstem a buszt! Nem fogok hatra odaérni!
- Jut eszembe. Holnap a nagypapád hozzon ki dolgozni, mert sütök neki ma tortát! – mosolygott Eszti.
- Elvigyelek?
- Ádám. Te egy isten vagy!
- Akkor randizunk?
- Ha hatig odaérünk, igen!
- Ennyire fosni egy nagymamától. – nevetett Ádám.
- Jó utat! Én megyek, megvárom az eredményhirdetést.
- A tömegnek mondd azt, hogy a leendő feleségem fuvarozom. És köszönd meg a családomnak, az első helyemet.
- Ádám.
- Igen?
- Haladj, mert nem lesz randi!

- Annyira köszönöm. Majd beszélünk. – pattantam ki Ádám Audijából.
- Várj! – gyors elkapta a kezem. A szemem sarkából láttam, hogy megmozdul a nappali függönye. Tuti anyám!
- Mondd gyorsan.
- A randi…
- Majd megbeszéljük holnap! Muszáj sietnem. Így is KETTŐ percet késtem!
- Hármat… szeretném, ha még ma este felhívnál. – gyengéd nézésével rögtön megnyert.
- Jó.
- Szia.
- Szia.
Mint egy félőrült rohantam az ajtóig. Az pont akkor nyílt ki, amikor odaértem. Anyám számon kérő arcával találtam magam szembe.
- Szakítottatok nem?
- Anya! Ő, Ádám, az öccse!
- Ó, sajnálom. Siess. – beviharoztam a nappaliba, ahol a családunk többi része várakozott… RÁM.
- Á, az én legidősebb unokám. – elfintorodtam, így inkább javított. – Ne, meg a legcsinosabb is.
- Szia, Nagypapi. Puszi, ajcsi. – adtam át neki, a kézzel horgolt pulcsit, amit még Brüsszelben vettem, három hónapja, karácsonyra. Csak akkor épp nem volt meg.
- Valentina.
- Nagyi! – próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnám mi is az a pontosság.
- Mondd, kedves lányom, hiába tanítattalak? Késni minimum húsz percet kell! – nézett szemrehányóan anyámra és nagynénémre. – Legközelebb figyelj erre, és örülök, hogy ismét egy ilyen jó vágású fiú hozott… kár, hogy nem hívtad be! – sajnálkozott, miközben elindult velem karöltve az étkezőbe. A család többi része meghúzva magát jött utánunk.
- Csak szívességből hozott el. Így is, az ő hibája, hogy túl korán értem ide! – húztam el a szám, - imád gyorsan vezetni! – tetettet szemrehányással a hangomban, oda vezettem nagyanyám a székéhez.
- Ezek a mai fiatalok! De, úgy láttam nem egy nagy gavallér! Még az ajtót se nyitotta ki neked!
- Ööö… - valami hasznos kifogást keresve eszembe jutott az eredményhirdetés! – Tudod versenye volt és engem csak szívességből hozott el, így is valószínűleg lekéste az eredményhirdetést!
- Ne, őz! És különben is, milyen versenye?
- Tudod ma volt az utolsó felkészülési verseny a világbajnokság előtt!
- Ja, igen! –mosolyodott el. Nehéz elképzelni, de egykoron a nagyanyám is híresen nagy lovas volt. – Esztike nem indult?
- De. – Mint, ahogy az „elvárható” tőle nagyanyám Esztiért rajong, aki arisztokrata családból származik, akárcsak én, míg Vilmát, aki „közemberek” sarja, semmibe veszi.
- Remélem jó helyen végzett. Rengeteg pénzt fektetett bele Alfréd és Gitta!
- Valóban, remekül szerepelt, ám nem láttam a nagyszüleit. Köszönöm nem. – ráztam a fejem, amikor Hargita, a házvezetőnő, vörösborral kínált. Szeretnék tiszta lenni, amikor Ádámmal lefutom a harmadik kört.
- Mondd Enikő… - fordult végre nagyanyám unokatestvérem felé. Enikő és én egyáltalán nem kedveltük egymást. Míg ő legnagyobb igyekezetének köszönhetően se nyerte el nagyanyánk szeretetét, addig én minden igyekezet nélkül a kedvence voltam nagyinak.
- Jaj, majdnem elfelejtettem!- sikantott fel nagyi. Láthatólagósan untatta Enikő. – Holnap tízre várlak teára… Valentina!
- Dolgozok. De Enikő talán…
- Nem, veled szeretnék találkozni. Meddig dolgozol?
- Este hétig.
- Akkor vacsorára, öregapád úgyis Győrben lesz.
- Mit csinálsz apa Győrben? – anyát eléggé untatta húga és férje fecsegése a kerti tavukról.
- Meglátogatom az unokatestvéreimet.
- És te miért nem mész, anya?
- Tudod, Magda és én… - itt elfintorodott, majd bólintott Harginak, hogy elviheti a főétel maradványait. – És most halljam a boldog szülinapot! – intett a szakácsnak, hogy hozhatja, a tortát.
- Boldog szüliiinapot… - zendített rá a családi kórus.
- Igazán finom volt a vacsora! Holnap nyolcra jövök! – búcsúzkodtam nagyanyámtól. – Nagypapa! Még egyszer boldog születésnapot kívánok! Holnap ki tudsz vinni a lovardába? Szeretne Robi bácsi kérdezni néhány dolgot a paripákról. – persze. Mert pont ő nem tud semmit róluk! A lényeg, hogy bevette és megígérte, hogy háromnegyed nyolcra jön értem.
- Miért Ádám hozott? Azt hittem Vilmával vagy. – tudtam, hogy nem bírja ki anyám. Mivel elég hosszú a haza út a birtokról, így inkább magyarázkodtam, mint veszekedtem vele.
- Mert Vilma besértődött – fintorogtam anyára.
- Csak egy hétig bírnátok ki!
- Eszter szerint is nekem van igazam.
- Jó, oké. Este hívd fel Ádámot – mosolygott hamiskásan.
- Mit tervezel? – sejtem, hogy valamiben sántikál, de miben?
- Semmit… - pirult el.
- Randid lesz!
- Nagyanyádnak egy szót se! Még a végén kiküldi a meghívókat az esküvőre. – ugyanaz a fintor, mint amit én is vágtam alig három perce.
- Kivel? Juj, úgy izgulok! – anyám újabban, nagyanyám szerint ezt kapuzárási pániknak nevezik, pasizik. Igen pasizik. Vilma szülei öt éve váltak el, azóta anyámmal nagy barátnők és mostanság elkezdtek mindketten pasizni!
- Nem mondom el. Hívd fel Ádámot, én meg megyek. – búcsúzott anyám.
- Tudtam, hogy fel fogsz hívni! – szólt bele önelégülten Ádám.
- Anyám vett rá.
- Jó fej a csaj, mondtam apának is…
- Mert apádnak miköz… ne! Ugye, nem Vele randizik anyám?
- Nem tudtad?